2011. június 28., kedd

Kertészeti híradó


Aki figyeli néha, rendszeresen, bármikor imbiszt a facebookon, annak bizonyára ismerős a cím, és talán néhány fotó is az lesz, nem véletlenül. Tavasz óta rendületlenül tudósítok az erkélyen megvalósított kertről, hívhatnám máshogy is persze, de ha már nincs igazi, akkor ennyit megengedek magamnak, szóval dokumentáltam a kezdeti ültetést, a növekedést, a termés megjelenését és a szüretet is. Terveztem a bejegyzést is már, de valahogy az ételek mindig kiütötték az első helyről, most viszont a vonzáskörzetünkben két napja beszerezhetetlennek tűnő kecskesajt lehetőséget teremtett, így aztán írok.


Adott egy kis erkély, amit a beköltözésünk óta nagy lelkesedéssel pakoltam és pakolok tele, legfőbb cinkosom és szövetségesem, Józsi szakmai támogatásával. Nevelek muskátlit, több tuját, rózsát, szépek és szeretem is őket persze, de az már az elején egyértelmű volt, hogy nincs kert ehető növények nélkül. Évek óta biztos cserepe van a rozmaringnak, mentának, kakukkfűnek, bazsalikomnak, snidlingnek, citromfűnek, zsályának, időszakonként betelepszik tárkony, borsikafű, zsázsa, koriander, rukola, most borágó és muskotályos zsálya, azután maradnak, míg bírják. A készen vásárolt növényekkel gyakran meggyűlt a bajom, kergettem a kártevőket, hol sikerrel, hol kevésbé, ezért tavaly elhatároztam, hogy magról nevelgetek néhányat, és az ötlet megvalósítása nemcsak remek szórakozásnak bizonyult, de például igazán életvidám bazsalikomokkal is megajándékozott. A néhány áruházban kapható miniatűr ültető készletek pedig azóta is a gyengéim, szerencsémre Herr Paprika megakadályozza a számomra nehezen befejezhető vásárlást.


A málna már Józsi ötlete volt, tetszett, miért ne. Egy év várakozás után tavaly megtarthattam az első ünnepélyes szedést, idén is így volt, csak más szedte helyettem, de az öröm és az íz nem változott. Ne gondoljanak persze nagy mennyiségre, viszont az a kevés pont olyan, amilyennek lennie kell.


Gondolom, nem meglepetés, nem álltam meg a málnánál. Következett a paradicsom, a chilipaprika, idén magról nevelt retek és a szamóca. És sütőtök, de azt hiszem, ez már túl  nagy kísérletnek bizonyul. Paradicsom- és szamócapalántát piacon vettem, és mindkettő kiválóan teljesített, az utóbbi már befejezte a szezont, az előbbi viszont töretlenül növeszti a termést.




A nyár legviccesebb vállalkozása a borsó volt, ládába föld, földbe a borsó, azután ki az ablakpárkányra. És kérem, kipattantak a szemek, megjelentek a levelek, végre kipróbálhattam, milyen velük főzni, aztán legnagyobb meglepetésemre megjelentek a borsóhüvelyek. Jó, levest még nem főzhetnék belőlük, de a kis siker is siker, nem igaz?


Most már csak arra várok, hogy ne más locsoljon helyettem, és egyedül is ki tudjak menni az erkélyre, Frau Paprikának nagy lépés lesz, elhihetik. Ha meghoztam a kedvük, kertre fel, befejezésként pedig még egy kép, csak hogy hű maradjak a nevemhez.



4 megjegyzés:

Zizi írta...

Hmmm, elég nagy lehet az erkélyed, ha ennyi minden kifér rá: tuja, rózsa, rengeteg fűszer!!! Én az idén elég későn kezdtem magról: az oregánó kibújt, de aztán eltűnt, a koriander nagyon gyér, a paradicsomok szépek, de még nagyon vékonyak, palántának se nevezném őket. Lehet, hogy októberre lesz paradicsomom! :)

Ami viszont évről évre tart az a kakukkfű (ráadásul ezt az a lakáson belül a napfényes ablakpárkányon tartom (saját vetés volt 3 éve!) és a snidling (1 cserép a kilépőnkön, 1 az ablakpárkányon). Sajnos a bazsalikom nálam nem szokott terebélyesedni, hanem inkább fogy. A rozmaring pedig télire kipusztul.

Lehet, hogy tőled kellene tanácsot kérnem, vagy felmérnem a terepet a te kertedben, hogy ellessem a fortélyokat?! :)

Frau Paprika írta...

Zizi,

az erkély kicsi, de jól szervezett.:) Muskátlik a korláton, ládák vannak a külső ablakpárkányon és a konyhában is, a többiek meg próbálnak elférni egymás mellett. Szerintem bazsalikomot nagyon érdemes magról nevelni, nekem legalábbis bevált, de paradicsomot és epret nem én neveltem, hanem a Fény utcai piacon vettem, átültettem és szépen növekedésnek indultak. Fűszernövényeket szerintem érdemes kertészetből is venni, inkább nagyobb példányokat, és hamar átültetni őket, hogy tudjanak növekedni. Én most nagyon szép citromos kakukkfüvet vettem tavasszal, tavaly nem bírt a betegséggel, de ez most nagyon jól érzi magát. De nem vagyok szakértő, csak szeretem a növényeket, apai örökség.:)

Zizi írta...

Melyik kertészetbe jársz beszerzőkörútra?

Frau Paprika írta...

Nincs rendszeres célpont, igazából majdnem mindenhová bemegyek, ami útba esik, gyakran vagyok a Velencei-tónál, ott is szoktam vásárolni, de például nagyobb barkács áruházak kertészeti részlegén is érdemes körülnézni, én többször vettem már növényeket, és eddig nem csalódtam. És a piac még jó forrás.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails